Támogatóink


Külgazdasági és Külügyminisztérium

Nyílt nap Brüsselben

 

Obec Černochov, /Csarnaho Községi Önkormányzat /

 

Községünk a Zempléni hegyvonulat oldalán terül el. Egyik legkissebb falvaihoz tartazik.

Első írásos feljegyzése 1298-ból való. 214 lakosa van.

Évszázadokon át híres volt a boráról és a bor készítéséről, sok megcsodálója és fogyasztója volt.

Csarnahó is mint a többi környező község különböző földbirtokosai voltak.

A 15.században a Rozgonyiék, a 16.században a Pálócziék, majd a Sárospataai Szent Klarissza rendhez és a Perényiékhez tartozott.

A 1663 év fekete betükkel iródott be a falu történetébe, mivel a pestis, a falu lakosságát megritkitotta.

A 19.században új föld tulajdonosa lett a községnek és pedig a Wallis gróf család személyében.

 

Az Osztrák-Magyar monarchia szétesése után Csarnahó a Csehszlovák Köztársasághoz tartozott.

A lakosság ebben az időben földmüveléssel, borászattal és gyümölcstermeléssel foglalkozott.

 

A Bécsi döntés alapján 1938.02.02-án a községet Magyarországhoz, vagyis Sátoraljaújhelyhez és annak járásához csatolták.

A temploma nem sérült meg, amely 1793-ba épült és megtartotta klassziku stílusát.

A község gazdasági és társadalmi élete az 50-es években kezdett el dinamikusabban fejlődni.

A falu szimbólumai a zászló és a címer 1998 augusztusában, a falualapítás 700. évfordulóján tartandó ünnepélyen voltak szentelve.

Jelenleg községünkben könyvtár és kultúrház van.

A községben tevékenykedik az önkéntes tüzoltó szerevezet.

Községünk ékessége a klasszicista református templom a 18.századból. A legkorábbi templomra vonatkozó adat1600-ból való. Az építményt, 1793. július 8-án szentelték, amiről nemcsak az írott források tanúskodnak, hanem a mai templom homlokzatába beékelt korabeli felirat is.

A torony  viszont csak az 1876-os felújítás során épült fel. A mai külleme ekkor alakult ki.

 

Hisszük, hogy a mi kis mezőgazdasági-szölőtermelő községünket az elkövetkező időszakban a lakossság boldog élete és a jövő nemzedék állandó fellendülése fogja kísérni.

 

Csarnahó - Černochov

Lesna út 40/12

076 32

tel. 00421 56 6792 217

e-mail.: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

polgarmester: Sipos Darina Darina Cipoąová tel. 00421 915 949 155

e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.