Támogatóink


Külgazdasági és Külügyminisztérium

Nyílt nap Brüsselben

 

Záró Konferencia


"A múltunkon keresztül a közös jövőnkbe? című programunkról

A Bodrogközi Fejlesztési Partnerség

5. születés napját ünnepelte, Alsóbereckiben

" Nem elég csak élni, VALAMIÉRT kell élni ! "

 

 /A záró rendezvény mottója/

 

Uniós forrás segítségével, az 5 évvel ezelőtt felvidéki és magyar önkormányzatokból és a magyar VITEA Alapítvány elhatározásából megalakított, még az UNIÓ-ban is feltűnést keltő, nemzetközi Partnerség, 2009.november 6-án ünnepelte 5. születés napját, a Tichy Lajosról elnevezett alsóberecki Sport Centrumban.

Az ebben az évben megkezdődött program során, az alapító tagok elhatározták, hogy kitárják a Partnerségi kapukat és megmutatják a Bodrogközben lévő többi településnek is, hogy ez alatt az 5 év alatt, közösen milyen eredményeket értek el a demokratikusan működő nemzetközi Partnerségben.

Ennek kapcsán, 5 konferencián mutatták be a Partnerségben elért eredményeket.

Az 5 találkozó a Felvidéken található  Ladmócon, Zemplénben és Szomotoron, ill. magyar oldalon, Tiszacsermelyen, ill. a záró akkord Alsóbereckiben zajlott.


 

Neves, vendégeink voltak a rendezvényeinken, Dr. Mudra Rozália Kassa Megyei Önkormányzatának igazgató asszonya, Trebu?a Zdenko Kassa Megyei Önkormányzatának elnöke, Tállai András Mezőkövesd polgármesterét, ill. a környékének országgyűlési képviselője, Hörcsik Richárd Sárospatak Város polgármestere, ill. a térség országgyűlési képviselője.

Januárban Sátoraljaújhely Városában vendégeskedett a Partnerségünk. Megtisztelte a záró konferenciánkat, a Felvidékről, a Szövetség a Közös Célokért, rövidítve, a SZAKC igazgató asszonya Pogány Erzsébet és nem utolsó sorban

  

Duray Miklós az MKP stratégiai alelnöke, továbbá magyar oldalról Iván Zoltán Borsod Megyei Önkormányzat Főépítésze.

 

A rendezvényeken összegzés készült, az elmúlt 5 év fejlesztéseiről.

 

A Partnerségben dolgozó önkormányzatok testvér-települési kapcsolatairól, és kutattuk, a testvér-települési kapcsolatok kialakításának eddigi és további lehetőségeit más országokban is. Kíváncsiak voltunk a miértekre és megvizsgáltuk a települések már létező testvér kapcsolatait, ezért meghívást kaptak különböző térséget képviselő polgármesterek, akik már testvér kapcsolatot létesíttek a Bodrogközi térségben lévő településekkel. Beszéltünk az EGTC-ről, mint a Partnerségi munka magasabb szintre történő emeléséről.

Szót, kaptak a belépő új tagok is, akik elmondták, hogy mit várnak a Partnerségtől és milyen pluszt tudnak adni a nemzetközi Partnerségnek.

Természetesen nem utolsó sorban szót kaptak, az alapító Partnerségi tagok is, akik kifejthették véleményüket az elmúlt nagyszerű 5 évről.

 

A Partnerségi fejlesztések mindegyike a múltra építkezik, ezért fontos szem előtt tartani,  Orwell-től a Habsburg birodalom idején származó idézetet:

 


      "Az aki uralja a múltat, uralja a jövőt is.

Aki pedig uralkodik a jelenen, uralkodik a múlt felett is"


A fejlesztések közül kiemelésre került, a már 118 évvel ezelőtt is a Bodrogköz gazdasági vérkeringését biztosító, Karos- Bodrogszerdahelyi, nemzetközi közút közös Partnerségi megépítése, amely első volt a határmentén a Bodrogközben.

 

  

A kellemes hangulatban folyó egész napos rendezvényen, a Partnerségi tagok több meglepetésben részesültek, hiszen bemutatásra került, a Partnerségi új embléma és az új honlap, amely nagy sikert aratott a résztvevők körében. Igaz még csak, 90 %-osan van készen, de már körvonalazódik a végeredmény.

 

  A záró rendezvény érdekessége volt, az a 2 kg-os, gyönyörű és finom Kárpátkenyér, amelyet a miskolci Tanoda Kft. készített.  

 

Továbbá, minden új és alapító Partnerségi tag kapott, emlékbe külön erre a célra készített szőlőfürt ajándékot.

A rendezvény fénypontja volt, az az, óriás torta, amelyet a Sárospatakon található Kövér Cukrászda készített, a Partnerség 5.születés napjára és amely nemcsak finomságában volt egyedi, hanem kinézetében is, hiszen rajta volt a Bodrogközi Fejlesztési Partnerség új emblémája és az uniós zászló is.

 

Bízunk benne, hogy a következő 5 évet is, ebben a körben ünnepelhetjük majd, még több általunk közösen megvalósított fejlesztéssel.

   

Az alapítvány manager igazgató asszonya, Kányádi Sándor versével zárta a rendezvényt, amely nemcsak a Partnerségi tagoknak, hanem minden magyar embernek szólt:

 

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő  

Nem kívánok senkinek se
Különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
Legyen boldog!

Érje el, ki, mit szeretne,
S ha elérte, többre vágyjon,
S megint többre.
Tiszta szívből ezt kívánom!

Szaporodjon ez az ország
Emberségben, hitben, kedvben,
S ki, honnan jött soha,
Soha ne feledje!

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
Vissza nem fognak a kátyúk,
S a többit majd
Apródonként megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
Legyen béke!
Gyönyörködjünk még sokáig
A lehulló hópihékbe!


Boldog Születésnapot mindenkinek !